Fülemüle Fesztivál

Idén október 28-án került megrendezésre a Fülemüle Fesztivál a Széchenyi sétányi Óvodában, melyre nagycsoportos korú, szép hangú, énekelni szerető gyermekeket vártak. Óvodánkat két Katica csoportos kislány képviselte, Héjjas Zselyke és Tapodi Dorka Léna, akik nagyon ügyesek voltak. Felkészítő pedagógusuk Nagy Lukácsné Györgyi néni volt.

Vadasparki kirándulás

2022. november 04-én az egész óvoda a Kecskeméti Vadasparkban töltött egy vidám délelőttöt.


Szőlő szüret

2022. szeptember 22-én egy igazi szüreten vehettek részt óvodánk gyermekei a Katonatelepi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben, ahová lovaskocsival érkeztünk. A gyerekek maguk szedhették a szőlőt, amit haza is vihettek. Lehetőség volt megnézni a darálást, préselést és meg is kóstolhatták a mustot.


Óvodai jelentkezés 2022

Kedves Szülők / Gondviselők!

Megjelent a 2022/2023-as nevelési év óvodai jelentkezésére vonatkozó, Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője által közzétett, valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményre vonatkozó felhívás.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az óvodába jelentkezni – tekintettel a veszélyhelyzetre – KIZÁRÓLAG ELEKTRONIKUS ÚTON lehetséges, a lentebb letölthető (vagy a www.kecskemet.hu honlapról letölthető) kitöltött JELENTKEZÉSI LAP beküldésével.

A kitöltött JELENTKEZÉSI LAPot e-mailben küldje el a választott intézmény székhelyének e-mail címére: beiratkozas.corvina@gmail.com

Az óvodai jelentkezési lap beküldésének határideje: 2022. április 21. napja

Az óvodai jelentkezéssel kapcsolatos jegyzői felhívást, valamint az óvodai felvételi körzeteket az alábbi megfelelő linkre való kattintással tekintheti meg, illetve a JELENTKEZÉSI LAPot is lentebb letöltheti.

Óvodák nyitvatartása 2022

Kedves Szülők / Gondviselők!

Óvodáink 2022. évi heti nyitvatartása ide kattintva érhető el, a 2022. évi nyári nyitvatartást pedig ide kattintva tekintheti meg.

Nyílt nap a Mátyás király iskolában!

Kedves Leendő Szülők!

2021. 10. 19-én és 20-án nyílt napot tartunk iskolánkban. Mindkét napon az első öt órában a plakát szerint. A következőket kérjük azoktól, akik szeretnének eljönni erre a rendezvényünkre.

A belépéskor kérjük, hogy a portán mutassák be a védettségi igazolványukat!

Az órára regisztráljanak a megadott felületen:
https://forms.gle/g9gRNCkqBohBhfWk9

A jelentkezéseket visszaigazoljuk, október 15-ig.

Két nap alatt egy órát tudnak megtekinteni, hogy minél több érdeklődőnek lehetőséget tudjunk biztosítani. Egy osztályban legfeljebb 15 fő látogató vehet részt egy órán.

Szeretnénk, hogy a terembe érkezéskor vegyenek fel orrot és szájat eltakaró maszkot, amit kérünk, hogy a tanóra alatt végig viseljenek.

Vágyzzunk egymásra, vendégeink, tanulóink és pedagógusaink egészségére! Köszönjük megérétsüket!

Nagy szeretettel várjuk Önöket az óráinkra!

Koronavírus – Kecskemét polgármesterének döntései

Tájékoztatom a Tisztelt Kecskemétieket, hogy az Operatív Törzs kora délutáni sajtótájékoztatóját követően – élve a veszélyhelyzet esetére törvényben biztosított felhatalmazással – az alábbi döntéseket hoztam:

A 2020 március 16-i, hétfői tapasztalatok függvényében szerdától a bölcsődék és óvodák ügyeleti rendben működnek. Kérem a szülőket, hogy csak akkor hozzák be a gyermeket az intézménybe ha:

  • semmilyen módon nem tudják megoldani az otthoni felügyeletét
  • a gyermek egészséges
  • a gyermek családjából senki nem járt külföldön az elmúlt két hétben.

Kérem, hogy a házi gyermekorvosok nyomatékosan hívják fel a beteg gyerekek szüleinek figyelmét arra, hogy a gyereket ne vigyék közösségbe.

Az intézményeknek joguk van hazaküldeni a gyermeket, ha az betegség tüneteit mutatja.

  • Aki megteheti, az akár már hétfőtől se vigye bölcsődébe, óvodába a gyermekét.
  • Kérem azonban azt is, hogy ne a 60 év feletti nagyszülőkre bízzák a kicsiket, hiszen rájuk vigyáznunk kell, ők veszélyeztetettek.
  • A gyerekek fogadása és hazaengedése már most is úgynevezett zsiliprendszerrel történik, amelyet a szülők jól fogadtak.
  • Kérem, hogy az intézmények mérlegeljék a 60 év feletti dolgozók otthontartását.
  • Fenti intézkedéseket ajánlásként eljuttatom a nem önkormányzati fenntartású óvodákhoz és bölcsődékhez.

Természetesen mindenben próbálunk segíteni a családoknak, hiszen fontos, hogy a szülők napi munkájukat valamilyen formában el tudják látni. Ez a dolgozók, a munkáltatók, a teljes hazai gazdaság és az ország érdeke is. Ugyanakkor az emberi egészség a legfontosabb, ez az alapja annak, hogy legyen holnapunk!

Kérem, hogy ha egy mód van, működjenek együtt mindannyiunk érdekében!

Tájékoztatom Önöket arról is, hogy az óvodákkal és bölcsődékkel kapcsolatosan 2020. március 17-én, kedden 10 órára, az iskolákkal kapcsolatosan ugyanazon a napon 17 órára hívtam össze egyeztetést.

Köszönettel:
Szemereyné Pataki Klaudia
Kecskemét MJV polgármestere

Forrás: keol.hu

Márciusi eseményeink

  • március 04. – Kurainé Égerth Magdolna bábelőadása a Maci csoportban
  • március 05. – Kurainé Égerth Magdolna bábelőadása a Cica és Katica csoportban
  • március 06. – Micimackó Mesemondó Találkozón való részvétel egy gyermekkel-
    Nagy Lukácsné
  • március 12. – március 15-i ünnepség az óvodában
  • március 13. – nagycsoportosoknak úszás
  • március 17. – a Cica csoport látogatása a Leskowsky Hangszergyűjteménybe
  • március 20. – nagycsoportosoknak úszás
  • március 21. – óvodai bál
  • március 27. – nagycsoportosoknak úszás