Óvodai beiratkozás 2023

Kedves Szülők / Gondviselők!

Az óvodai jelentkezés a 2023/2024. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében

május 3. és május 4. napja (szerda, csütörtök) 8 és 18 óra között tart.

Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen, és vigye magával:

  • a saját és gyermeke személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.

A részletes tájékoztatást és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbi linkeken találja:

Nyílt nap 2023

Kedves Szülők és Leendő Óvodások!

Szeretettel várunk minden óvodát kereső kisgyermeket és szülőjét óvodáink nyílt napjain. Ezeken a napokon betekinthetnek az óvodai élet mindennapjaiba, megismerkedhetnek az óvodák dolgozóival, a sajátosságokkal, párbeszédet kezdeményezhetnek a vezetőkkel és az óvodapedagógusokkal.

A nyílt napok időpontjai a következők:

Óvoda Időpont
Ceglédi út 5-7.2023.04.12. 9-11 óra
Csokor u. 9.2023.04.13. 16.30-17.30 óra
Forradalom u. 3.2023.04.11. 9-11 óra
Ifjúság útja 1.2023.04.13. 9-11 óra
Katona Zsigmond u. 1.2023.04.06. 15.30 órától
Mártírok útja 31.2023.04.21. 9 órától
Matkó, Fő út 32.2023.04.13. 9.30 órától
Mikszáth Kálmán krt. 30.Előzetes egyeztetés alapján folyamatos
Nyitra u. 4.Előzetes egyeztetés alapján folyamatos
Platán u. 1.2023.04.06. 15.30 órától

Kérjük, hogy váltócipőt legyenek szívesek hozni!

A Corvina Óvoda dolgozói

Nyitnikék rajzpályázat

A katonatelepi Mathiász János Általános Iskola által évek óta szervezett Nyitnikék rajzpályázatára csoportunkból több óvodásunk is rajzolt. Szabó Patrícia második helyezést ért el gyönyörű alkotásával.
Felkészítő pedagógusaik: Boros Zsanett és Ispánovityné Borcsik Anikó.