Micimackó Mesenap Találkozó

2020. március 6-án ismét megrendezésre került – immár 25. alkalommal – a mesemondó kedvű óvodás gyerekek részére a Micimackó Mesenap. Ebben az évben 14 óvodából 16 kis óvodás vett részt a megmérettetésen.

A rövid megnyitó alatt elhangzottak Obbágy Tiborné intézményvezető-helyettesünk köszöntő szavai, majd zenés hangulatébresztő következett.

A gyerekek ezután 3 tagú zsűri előtt villanthatták meg tehetségüket. Amíg a zsűri tanácskozott, addig a gyerekeket vendégül láttuk egy kis reggelire, majd mozgásos játékkal töltötték el a fennmaradó időt.

A zsűri mindenki részére egy-egy biztató mondat elhangzása után átnyújtotta az oklevelet és a könyvjutalmat.

A 25 éves Micimackó Mesenapot a délelőtt végén tortával ünnepelte meg minden gyerek és felnőtt.

A résztvevő gyerekek egyformán győztesként távoztak egy tartalmasan eltöltött délelőtt után az óvodából.