2020. február 20-án délutánra meghívást kaptunk az óvodánk melletti általános iskolába, ahol házi szavalóversenyüket tartották.
Lelkesen készültek óvodásaink saját versükkel erre az alkalomra.
A tanító nénik nagy örömmel fogadták óvodásainkat.
Rövid megnyitó után egy kis feladattal indult a szavalóverseny: József Attila képét kellett a gyerekeknek 3 csapatban kitenni. A mi óvodásaink voltak a legügyesebbek és a leggyorsabbak.
A kis bemelegítés után az óvodások verseit hallgatták meg először. A tanító nénik oklevéllel és édességgel kedveskedtek.
Ezután mi elköszöntünk és egy élménnyel gazdagabban mentünk vissza az óvodába.
