Advent, Mikulás, Karácsony

Advent

Az adventi időszak és a karácsonyra hangolódás volt az egyik legeseménydúsabb időszak a Nyitra utcai óvodások életében. 

A gyerekek, a szülők és az óvó nénik közösen készítették el az adventi koszorúkat. A remek hangulatú délelőttön sok szép koszorú, asztali és ajtódísz készült, miközben alkalomhoz illő dalok csendültek fel. Az együtt munkálkodás, készülődés öröme pedig még szorosabbá kovácsolta a kis közösségeket. 

(A Micimackó csoportosok büszkén mutatják a remekműveket)

Mikulás

A Télapó bácsi természetesen hozzánk is eljött, hiszen annyira vártuk. Miklós bácsi névnapján, Soponyai Rita drámapedagógus vezetésével a Mátyás Király Általános Iskola tanulói kedveskedtek egy bábelőadással. Ezt követően pedig a nagyszakállú ajándékozta meg a gyermekeket, mindenki nagy örömére.

Karácsony

Lázas készülődés előzte meg a karácsonyi ünnepeket óvodánkban.  Sütöttünk mézeskalácsot, ajándékokat, dekorációkat készítettünk,  gyertyatartókat, harangokat formáztunk és égettünk, a csoportszobáinkat ünneplőbe öltöztettük. Mire elérkezett a nagy nap, már minden és mindenki ünneplőben tündökölt. Nagy örömünkre a Jézuska is nagyon bőkezűen szórta az ajándékokat.

„Léleksimogató” – szakmai nap

Városi Támogatási Program keretében 150.000 Ft-ot nyert óvodánk szakmai kirándulásra. A pályázat címe: „Léleksimogató” – szakmai nap

2019. október 22-én 48 pedagógus, pedagógiai asszisztens és dajka néni egész napos szakmai kiránduláson vett részt. 

Kiskunhalas nevezetességeit idegenvezető segítségével ismerhettük meg. Megtekintettük a Thorma János Múzeumban kiállított festményeket, a Csipkeházat, Kiskőrösön az OLD CAR Múzeumban kiállított közlekedési eszközöket.

Törpikék mustja

A minap nagy volt a sürgés-forgás a Nyitra utcai óvoda, Hupikék Törpikék Csoportban. Óvó nénik egy nagy láda szőlővel és egy sutúval érkeztek az oviba. A gyerekekkel közösen mosták, tisztították meg a fürtöket, majd szemezték azokat. Ezt követően már indulhatott a sutúlás, ami óriási élmény volt mindenki számára.  Amíg csorgott az édes szőlőlé, addig vidám szüretelő dalokat énekeltek. Meg is lett a Törpikék munkájuknak édes gyümölcse, hiszen több kancsó mustot préseltek ki. Mindenki nagy örömére, hiszen valamennyi óvodás ihatott a friss szőlőléből. A legnagyobb élményt mégis az jelentette számukra, hogy tevékenységbe ágyazottan, közvetlen szerezhettek új tapasztalatokat, ismereteket., megtapasztalhatták a munka örömét.

Vásároztunk

Vidám vásárba csalogató mondókával kezdődött a már hagyománnyá váló Szent Mihály Napi Vásár a Nyitra utcai óvodában. A jeles eseményt, hetek óta tartó lázas készülődés előzte meg. Mindhárom csoport kitartóan készítette a különbözővásári portékákat: gesztenyéből, szívószálból, tésztából, lisztgyurmából nyakláncokat és karkötőket fűztek az ügyes kis kezek. Termésekből állatokat, bábokat barkácsoltak, hűtőmágneseket festettek, papírból állatokat hajtogattak az apróságok. Amíg a remekművek készültek, megismerkedhettek az óvodások a jeles naphoz tartozó népszokásokkal, megfigyelésekkel is. A nagy napon vásári öltözetben, kis kosarakkal érkeztek a gyermekek az intézménybe.  A kirakodóvásárban petákért lehet vásárolni, amiket az óvó nénik osztottak szét a vásárlók között, s máris kezdődhetett az adás-vétel . A vásári vigadalom természetesen nem hiányozhatott sem az enni sem pedig az innivaló sem, amivel a dajkanénik kedveskedtek.