Koronavírus – Kecskemét polgármesterének döntései

Tájékoztatom a Tisztelt Kecskemétieket, hogy az Operatív Törzs kora délutáni sajtótájékoztatóját követően – élve a veszélyhelyzet esetére törvényben biztosított felhatalmazással – az alábbi döntéseket hoztam:

A 2020 március 16-i, hétfői tapasztalatok függvényében szerdától a bölcsődék és óvodák ügyeleti rendben működnek. Kérem a szülőket, hogy csak akkor hozzák be a gyermeket az intézménybe ha:

  • semmilyen módon nem tudják megoldani az otthoni felügyeletét
  • a gyermek egészséges
  • a gyermek családjából senki nem járt külföldön az elmúlt két hétben.

Kérem, hogy a házi gyermekorvosok nyomatékosan hívják fel a beteg gyerekek szüleinek figyelmét arra, hogy a gyereket ne vigyék közösségbe.

Az intézményeknek joguk van hazaküldeni a gyermeket, ha az betegség tüneteit mutatja.

  • Aki megteheti, az akár már hétfőtől se vigye bölcsődébe, óvodába a gyermekét.
  • Kérem azonban azt is, hogy ne a 60 év feletti nagyszülőkre bízzák a kicsiket, hiszen rájuk vigyáznunk kell, ők veszélyeztetettek.
  • A gyerekek fogadása és hazaengedése már most is úgynevezett zsiliprendszerrel történik, amelyet a szülők jól fogadtak.
  • Kérem, hogy az intézmények mérlegeljék a 60 év feletti dolgozók otthontartását.
  • Fenti intézkedéseket ajánlásként eljuttatom a nem önkormányzati fenntartású óvodákhoz és bölcsődékhez.

Természetesen mindenben próbálunk segíteni a családoknak, hiszen fontos, hogy a szülők napi munkájukat valamilyen formában el tudják látni. Ez a dolgozók, a munkáltatók, a teljes hazai gazdaság és az ország érdeke is. Ugyanakkor az emberi egészség a legfontosabb, ez az alapja annak, hogy legyen holnapunk!

Kérem, hogy ha egy mód van, működjenek együtt mindannyiunk érdekében!

Tájékoztatom Önöket arról is, hogy az óvodákkal és bölcsődékkel kapcsolatosan 2020. március 17-én, kedden 10 órára, az iskolákkal kapcsolatosan ugyanazon a napon 17 órára hívtam össze egyeztetést.

Köszönettel:
Szemereyné Pataki Klaudia
Kecskemét MJV polgármestere

Forrás: keol.hu

Farsang, úszás, nyílt nap

Megkezdődött a farsangi időszak! A mi óvodánkban sem maradt el a báli mulatság, a gyermekek ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak, amiket be is mutattak egy jelmezverseny keretében. Előtérbe kerültek a farsangi játékok és a táncos mulatság is.

Nemsokára véget ér a 10 héten át tartó úszás. A gyermekek egyre ügyesebben hajtják végre a vízben kapott feladatokat és az elején még félősebb gyermekek is örömmel játszanak már társaikkal a vízben.

2020. április 4-én, szombaton nyílt napot tartunk óvodánkban, ahová szeretettel várjuk új óvodásainkat egy kis ismerkedős, játékos délelőttre.

Januári programok

Megkezdődött az újév, ezzel együtt az úszás is a nagycsoportosok számára. A gyermekek végtelenül élvezik a több héten át tartó ismerkedést a vízzel, a játékokat és a sok pancsolást.

Részt vettünk a Kertvárosi Iskola mesemondó versenyén is, ahol a gyermekek új és ismert meséket adtak elő. Az élmény mellett senki sem tért haza üres kézzel.

Advent, Mikulás, Karácsony

Adventre készülve a gyermekek, a szüleikkel és az óvónénikkel együtt elkészíthették adventi koszorúikat egy nyílt délelőtt keretében. Gyönyörű ünnepi díszek készültek, mellyel közelebb kerülhettek az ünnepi hangulathoz és egymáshoz is a közös tevékenykedés során.

December 6-án ellátogatott hozzánk a várva várt Mikulás is. A gyermekek nagyon izgatottak voltak és örömmel köszöntötték a Télapót és társát, a Krampuszt is egy-egy dallal és verssel. A jóságos Mikulás mindenkit meglepett egy kis ajándékkal, aminek a gyermekek nagyon örültek. Köszönetképpen a Mikulás meghallgathatta a gyermekek örömteli élménybeszámolóit.

Karácsony alkalmával a Jézuska minket is meglepett egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfával és a gyermekek nagy boldogságára ünnepi csomagokat is rejtett a fa alá. Az ünnepet megelőzte a lázas készülődés, melynek során mézeskalácsot sütöttünk, dekorációt készítettünk, ajándékokat gyártottunk, karácsonyi zenét hallgattunk, illatgyertyát égettünk. A nagy napon a nagy öröm nem maradt el.

„Léleksimogató” – szakmai nap

Városi Támogatási Program keretében 150.000 Ft-ot nyert óvodánk szakmai kirándulásra. A pályázat címe: „Léleksimogató” – szakmai nap

2019. október 22-én 48 pedagógus, pedagógiai asszisztens és dajka néni egész napos szakmai kiránduláson vett részt. 

Kiskunhalas nevezetességeit idegenvezető segítségével ismerhettük meg. Megtekintettük a Thorma János Múzeumban kiállított festményeket, a Csipkeházat, Kiskőrösön az OLD CAR Múzeumban kiállított közlekedési eszközöket.

Pöttöm próba

Októberben részt vettünk a Ceglédi úti óvodában megrendezett Pöttöm próba nevű közlekedési versenyen, ahol a gyermekek izgalmas és érdekes játékok során mérethették meg magukat. A közlekedés szabályainak ismeretei mellett fontos volt a gyorsaság, ügyesség és a csapatmunka. Az őszi szünet után „Tök jó hetet” tartottunk az óvodában, ahol a főszerepben a tök volt. Faragtak, gyúrtak, kézműveskedtek a gyermekek. Alkalom nyílt arra is, hogy a gyermekek szüleik társaságában készítsék el töklámpásaikat. A “Tök jó hetet” a Lóca együttes színesítette, akik nagyon nagy örömet csaltak a gyermekek arcára és nagy mulatságot csaptak. Csatlakoztunk a „10 millió fa” programhoz, melynek során az intézmény fákat kapott, valamint a szülőkkel karöltve növényeket ültettünk az óvoda udvaron. Végül, de nem utolsó sorban egy terápiás kutya látogatott el gazdájával óvodánkba, hogy egy óra keretein belül mutasson be pár trükköt a gyermekeknek a sok simogatás között.

Óvodakezdés és bábelőadás

Szeptember 1-jén megkezdődött az óvodában is az új nevelési év. A régi és új gyermekek is egyaránt hamar beszoktak. A visszaszokást és a beszokást nagyban segítette a Kertvárosi Iskolából érkező Ancsa néni bábelőadása. Ebben a hónapban megkezdődött az Iskolaposta program, melyben az óvodások játékos formában találkozhatnak iskolai feladatokkal, ezzel is ápolva a két intézmény közötti kapcsolatot.

Márciusi és áprilisi programok

Márciusban is igen sikeres hónapot zártunk! 🙂

Véget ért a nagycsoportosaink úszás oktatása. A 10 alkalmas úszás alatt a gyermekek ügyesen elsajátították az úszás alapjait.

Március végén sor került az óvodai fotózásra, ahol a gyermekekről portré és csoportképek is egyaránt készültek.

Áprilisi programok

Április 3-án, sor került az utolsó Varázsszőnyeg bérletes előadására. Az előadás címe: Palkó pityókás kenyere, a Lóca együttes előadásával.

Április elején megkezdtük az udvarunkon a Tavaszi kertrendezést. A szülők és gyermekek segítségével összeszedtük a lehullott faleveleket, lemetszettük a gallyakat.  A szülők támogatásával és a gyermekek segítségével virágokkal varázsoltuk szebbé az udvarunkat.

Április 5-én, Pénteken az Ancsa néni és az iskolás gyermekek jóvoltából báb előadáson vettünk részt.

Április 13-án, szombaton óvodánkban nyílt nap lesz 9-11 óráig.

Április 17-én az óvodánkban Hústvétolást tartunk, ahol a fiúk meglocsolják a kislányokat.

Óvodánkban április 17-től 23-ig tavaszi szünet lesz. Ez idő alatt óvodánk zárva tart.

A Micimackó csoportban az Anyák napját április 30-án, míg a Szamóca csoportban május 2-án tartjuk.