Óvodai beiratkozás a 2024-2025-ös nevelési évre

Kedves Szülők / Gondviselők!

Az óvodai jelentkezés a 2024/2025. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében

április 24. és 25. napja (szerda, csütörtök) 8 és 18 óra között tart.

Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen, és vigye magával:

  • a saját és gyermeke személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.

A részletes tájékoztatást és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbilinkeken találja, vagy Kecskemét Megyei Jogú VárosÖnkormányzatának honalapján a következő hivatalos linken https://kecskemet.hu/varosunk/oktatas-neveles/ovodai-beiratkozas

Micimackó Mesenap a Forradalom Utcai Óvodában

Óvodánkban az idén 2024. 03. 08-án, 27. alkalommal rendeztük meg a Micimackó Mesemondó Találkozót, melyre a város óvodáiból 20 kis mesemondó érkezett.

A mesenapot Ludányiné Körtvélyesi Gyöngyike megbízott igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd Engert Jakabné Alpolgármester Asszony köszöntötte a résztvevőket. A megnyitót a Böde-Harkai Csilla által vezetett néptánc csoport „Napcsalogató” műsora és az óvodapedagógusok közös éneklése tette színesebbé.

A gyerekek változatos mesékkel érkeztek, a felkészítő pedagógusok munkájának köszönhetően biztosan, szépen és kifejezően meséltek. Jókedvükről a jelenlévő Micimackó gondoskodott, aki énekes játékokkal biztosította a vidám hangulatot.

Mesemondás után a résztvevőket vendégül látták az óvoda dolgozói, majd különböző játékokon vehettek részt a gyerekek.

A jó hangulatú nap végén a zsűri értékelte a résztvevők előadását, majd minden mesemondó szép ajándékot kapott. A gyerekek nagyon örültek a szép könyveknek, báboknak és okleveleknek.


Nyílt napok

Kedves Szülők / Gondviselők!

Meghívunk minden érdeklődőt nyílt napunkra, ahol megismerkedhetnek óvodáink mindennapjaival!

A Mikszáth Körúti Óvodába:

2024.04.12-én, pénteken 9-11 óráig

A Forradalom Utcai Óvodába:

2024.04.19-én, pénteken 9-11 óráig

A Nyitra Utcai Óvodába:

2024.04.19-én, pénteken 9-11 óráig

Óvodai beiratkozás 2023

Kedves Szülők / Gondviselők!

Az óvodai jelentkezés a 2023/2024. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében

május 3. és május 4. napja (szerda, csütörtök) 8 és 18 óra között tart.

Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen, és vigye magával:

  • a saját és gyermeke személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.

A részletes tájékoztatást és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbi linkeken találja:

Nyílt nap 2023

Kedves Szülők és Leendő Óvodások!

Szeretettel várunk minden óvodát kereső kisgyermeket és szülőjét óvodáink nyílt napjain. Ezeken a napokon betekinthetnek az óvodai élet mindennapjaiba, megismerkedhetnek az óvodák dolgozóival, a sajátosságokkal, párbeszédet kezdeményezhetnek a vezetőkkel és az óvodapedagógusokkal.

A nyílt napok időpontjai a következők:

Óvoda Időpont
Ceglédi út 5-7.2023.04.12. 9-11 óra
Csokor u. 9.2023.04.13. 16.30-17.30 óra
Forradalom u. 3.2023.04.11. 9-11 óra
Ifjúság útja 1.2023.04.13. 9-11 óra
Katona Zsigmond u. 1.2023.04.06. 15.30 órától
Mártírok útja 31.2023.04.21. 9 órától
Matkó, Fő út 32.2023.04.13. 9.30 órától
Mikszáth Kálmán krt. 30.Előzetes egyeztetés alapján folyamatos
Nyitra u. 4.Előzetes egyeztetés alapján folyamatos
Platán u. 1.2023.04.06. 15.30 órától

Kérjük, hogy váltócipőt legyenek szívesek hozni!

A Corvina Óvoda dolgozói

Óvodák nyitvatartása 2022

Kedves Szülők / Gondviselők!

Óvodáink 2022. évi heti nyitvatartása ide kattintva érhető el, a 2022. évi nyári nyitvatartást pedig ide kattintva tekintheti meg.

Nyílt nap a Mátyás király iskolában!

Kedves Leendő Szülők!

2021. 10. 19-én és 20-án nyílt napot tartunk iskolánkban. Mindkét napon az első öt órában a plakát szerint. A következőket kérjük azoktól, akik szeretnének eljönni erre a rendezvényünkre.

A belépéskor kérjük, hogy a portán mutassák be a védettségi igazolványukat!

Az órára regisztráljanak a megadott felületen:
https://forms.gle/g9gRNCkqBohBhfWk9

A jelentkezéseket visszaigazoljuk, október 15-ig.

Két nap alatt egy órát tudnak megtekinteni, hogy minél több érdeklődőnek lehetőséget tudjunk biztosítani. Egy osztályban legfeljebb 15 fő látogató vehet részt egy órán.

Szeretnénk, hogy a terembe érkezéskor vegyenek fel orrot és szájat eltakaró maszkot, amit kérünk, hogy a tanóra alatt végig viseljenek.

Vágyzzunk egymásra, vendégeink, tanulóink és pedagógusaink egészségére! Köszönjük megérétsüket!

Nagy szeretettel várjuk Önöket az óráinkra!

Koronavírus – Kecskemét polgármesterének döntései

Tájékoztatom a Tisztelt Kecskemétieket, hogy az Operatív Törzs kora délutáni sajtótájékoztatóját követően – élve a veszélyhelyzet esetére törvényben biztosított felhatalmazással – az alábbi döntéseket hoztam:

A 2020 március 16-i, hétfői tapasztalatok függvényében szerdától a bölcsődék és óvodák ügyeleti rendben működnek. Kérem a szülőket, hogy csak akkor hozzák be a gyermeket az intézménybe ha:

  • semmilyen módon nem tudják megoldani az otthoni felügyeletét
  • a gyermek egészséges
  • a gyermek családjából senki nem járt külföldön az elmúlt két hétben.

Kérem, hogy a házi gyermekorvosok nyomatékosan hívják fel a beteg gyerekek szüleinek figyelmét arra, hogy a gyereket ne vigyék közösségbe.

Az intézményeknek joguk van hazaküldeni a gyermeket, ha az betegség tüneteit mutatja.

  • Aki megteheti, az akár már hétfőtől se vigye bölcsődébe, óvodába a gyermekét.
  • Kérem azonban azt is, hogy ne a 60 év feletti nagyszülőkre bízzák a kicsiket, hiszen rájuk vigyáznunk kell, ők veszélyeztetettek.
  • A gyerekek fogadása és hazaengedése már most is úgynevezett zsiliprendszerrel történik, amelyet a szülők jól fogadtak.
  • Kérem, hogy az intézmények mérlegeljék a 60 év feletti dolgozók otthontartását.
  • Fenti intézkedéseket ajánlásként eljuttatom a nem önkormányzati fenntartású óvodákhoz és bölcsődékhez.

Természetesen mindenben próbálunk segíteni a családoknak, hiszen fontos, hogy a szülők napi munkájukat valamilyen formában el tudják látni. Ez a dolgozók, a munkáltatók, a teljes hazai gazdaság és az ország érdeke is. Ugyanakkor az emberi egészség a legfontosabb, ez az alapja annak, hogy legyen holnapunk!

Kérem, hogy ha egy mód van, működjenek együtt mindannyiunk érdekében!

Tájékoztatom Önöket arról is, hogy az óvodákkal és bölcsődékkel kapcsolatosan 2020. március 17-én, kedden 10 órára, az iskolákkal kapcsolatosan ugyanazon a napon 17 órára hívtam össze egyeztetést.

Köszönettel:
Szemereyné Pataki Klaudia
Kecskemét MJV polgármestere

Forrás: keol.hu